40 napja kezdődött. Először még nem gondolta, hogy baj van. Tette a dolgát, mint ahogy, minden engedelmes gyermek teszi. Polina már október óta sokkal több időt töltött apja gondozásával. Nem azért, mert addig ne foglalkozott volna vele. Egyáltalán nem. De az apja, Sámuel tökéletesen ellátta magát korábban és még a beteg feleségét is. Viszont egyre gyengébbé vált, furcsább és furcsább viselkedést produkált. Először az tűnt fel, hogy már nem tudta a szokásos dolgait ellátni. Később az is, hogy nem tudta magát olyan szépen és tisztán kifejezni, mint korábban, amely végtelenül szokatlan volt tőle. Talán természetes változásnak tűnt, hiszen már 79 éves volt. Ez a kor a csimpánzoknál felettébb szokatlannak és kiemelkedőnek minősül. Ez a kor már igen-igen magasnak számít. Polina nagyon szerette és tisztelte az apját. Bölcsnek, okosnak tartotta, feltétel nélkül szerette. Ő volt a csimpánz csoportjuk vezetője. Mindenki szerette. Hozzá fordultak tanácsért, bátorításért. Foglalkozott az utódokkal, tanította, türelmesen felkészítette az ifjakat az életre, a csimpánz szokásokra, hagyományokra. Biztatta őket, ha elkeseredtek. Őszintén tudott rájuk figyelni, meghallgatta őket. A tanácsai bölcsek voltak és mindig előremutatóak. Nem volt bennük presszió, de hasznos útmutatás volt a jövőre nézve. Az érzelmeket nagyon érdekesen kezelte. Önmaga nem mutatott erős érzelmi kilengéseket, ezeknek nem volt széles amplitúdója. Viszont unokáját mindig arra biztatta, hogy élje meg az érzelmeit, menjen bele és történjen meg. Azt mondta neki, ha sírni akart, SÍRD KI MAGAD KISFIAM. Ha játszott, akkor biztatta, hogy élvezze ki minden percét. Bölcsessége szinte körüllengte alakját, érezhető volt, bárhol megjelent. Sámuel óriási erőfeszítéseket tett, hogy meggyőzzön mindenkit arról, hogy jól van. Igyekezett sétálni, enni és inni, hogy bebizonyítsa Polinának, hogy semmi oka az aggodalomra. De már nem beszélgettek annyit, mit korábban. A kétoldalú, élvezetes, órákig tartó beszélgetések az ő részéről bölcs hallgatássá alakultak. Egyszer, amikor Polina az ágya körül tüsténkedett, lassan odafordította könnyáztatta arcát a lánya felé és csak annyit kérdezett: Kislányom én jó apád voltam? Polina ereiben megfagyott a vér. Csak annyit tudott kipréselni magából, hogy Apa, minden úgy van rendben, ahogy történt. Bennem semmiféle tüske nincsen. Polina látta Sámuel állapota romlását, de egyetlen percre sem merült fel benne a legrosszabbtól való félelem. Lelkileg viszont nagyon megroppant attól, hogy ennél többet nem tud segíteni és láthatólag egyre gyengébb az apja. Azzal biztatta magát, hogy amíg eszik és iszik, addig minden rendben van. Polina olyan akaraterőről tett tanúbizonyságot ebben az időszakban, amelyet nem is hitt magáról. Fizikailag rendkívül jó állapotban volt, mert úgy gondolta, hogy ő nem roppanhat meg, hiszen apjáról neki kell gondoskodnia. Az utolsó 40 napban már Sámuel nem tudta elhagyni az ágyát. Polina minden nap elment hozzá., de volt olyan, hogy ott is aludt nála. Tiszta ruháról, egészséges élelemről, ápolásához szükséges dolgokról gondoskodott. Mosott rá, intézte az ügyeit, gondoskodott a lakhelyéről. Sámuel egyik nap azt közölte Polinával, hogy őt éjjel repülővel elvitték egy útra, amelyet nagyon élvezett. Rendkívül jól érezte magát, rengeteg erőt nyert ettől a repüléstől. Polina először mosolygott ezen, úgy tűnt az apja egy álomról beszél, amelyre kiválóan emlékszik. De Sámuelnek már máshogyan működött a teste. Ezután már nem nagyon tudott beszélni. Szavakat igyekezett kipréselni magából, több-kevesebb sikerrel, de látszott, hogy roppant nagy erőfeszítésébe kerül. Korábban mindig fázós volt, de az érzetei is máshogyan kezdtek működni. A bőre egyre szárazabb lett, kérte, hogy kenjék be neki, de idővel már ez is mindegy volt. Egyre csak fogyott, az arca napról-napra beesettebbé vált. Később kiderült, hogy ételt már nem nagyon vett magához, csak akkor evett pár falatot, ha Polina vele volt. Azért, hogy leánya örüljön. Az ivást is fokozatosan elhagyta. Egy napon Polina úgy búcsúzott Sámueltől, hogy Apa holnap szombat van, ebéd után jövök hozzád, vársz rám? Adj egy puszit. Sámuel utolsó erőfeszítésével szeretettel megpuszilta leányát, tisztán kipréselte a NAGYON VÁRLAK szavakat. De már másnapig nem tudott várni. Hosszú útra indult……………….. SÁMUEL NYUGODJ BÉKÉBEN!